EU-számháború

Végül is Magyarország nem került a problematikus tagállamok közé a 2014-2020 közötti EU büdzsé eldöntésekor és az  a korrekt, ha azt mondjuk, hogy ebben a magyar fél jó munkája  és  a szerencse meg a régió iránti nemzetközi aggodalom, figyelem egyaránt belejátszott. 

Az eredmény szempontjából  mindegy hogyan történt, ne legyünk elégedetlenek, mert most tényleg a lehetőségek közül a jót hoztuk ki egy adott helyzetből a tárgyalások végszakaszában.  Alaptalan lenne az ellenzék bármilyen okoskodása, hogy mi minden lehetett volna másképp, jobban, mi mitől lett volna több stb., és  hagyjuk most azt is, hogy ki szereti vagy nem az EU-t. Minden vetítési alap, számolási mód alapján, Magyarország jobban járt, mint a legtöbb EU ország , de persze nem elég jól. Amit állítani lehet az az, hogy névértéken  nőtt az egy főre eső  nettó támogatás mértéke az elősző időszakhoz képest, ugyanakkor   valószínűleg árfolyam és inflációs szempontok alapján   sem csökken reálértékben jobban a támogatás mértéke  a következő időszakban,,ahogyan csökken  a legtöbb országé az egyébként csökkenő egész EU büdzsé  keretei között.   Sőt! A relatíve „nyertesek”  között vagyunk, ha értelmezhető ez a fogalomalkotás ebben az esetben.

Ráadásul végső számokat nem lehet még mondani, mert pld. minden ciklus során ,akár 10% -ot is kitehet a menet közbeni  ilyen –olyan korrekciók nagyságrendje, ahogyan az történt 2007 és 2014 között is. Ahogyan mondani szokták ebben ennyi buli volt, ebből többet nem igen lehetett volna most  magunknak kihozni.

Magyarország számára  az nagyon fontos még, hogy a beruházások maximális uniós társfinanszírozási rátája 85 (és nem 75) százalék lesz, és a közhatalmi intézmények (minisztériumok) kivételével költségként elszámolható lesz a vissza nem igényelhető áfa, akárcsak a jelenlegi pénzügyi időszakban. Ez évente a GDP 1% -át megközelítő megtakarítást jelent a büdzsének. Ez utóbbi tétel ugyan benne van számszakilag a megítélt támogatásokban, de jelentősége abban rejlik, hogy  ha nem így lenne, akkor  ennyivel, azaz majd a GDP 1%- val csökkentené vagy  másképp fogalmazva növelné annak terheit  még akkor is ha amúgy a támogatás még nagyobb lenne...

A medve bőrére azonban még nem ihatunk előre. A Lisszaboni szerződés óta az EU hosszú  távú pénzügyi kereteinek az elfogadásához is kell az Európai Parlament jóváhagyása, márpedig a parlamentben helyet foglaló pártok frakció vezetőinek első állásfoglalása erősen negatív:ez a megállapodás nem erősíti, hanem gyengíti Európa gazdasági versenyképességét. Nem szolgálja európai állampolgáraink elsődleges érdekeit” – fogalmaznak közleményükben a frakcióvezetők, s leszögezik, hogy ebben a formában az EP nem tudja elfogadni a pénteken született megállapodást.

Az EP-frakcióvezetők  szerint a csúcs részvevői  által elfogadott megállapodás strukturális deficithez vezet, ez pedig nem megoldja a problémákat, hanem súlyosbítja őket a kötelezettségvállalások és a kifizetések maximális szintje közötti különbség miatt. A parlamenti frakcióvezetők szerint az unió költségvetésének az alapszerződés értelmében egyensúlyban kell lennie.

Az EU frakcióvezetőihez hasonlóan  keményen kritizálják mérvadó német lapok a tervezetet.  A konzervatív die Welt szombati számában arról ír, hogy  a megállapodás "bebetonozza a kiadási szerkezetet és a közösségben kialakult viszonyokat", hiszen a mezőgazdaság támogatására "továbbra is százmilliárdszámra költik az adófizetők pénzét". Támadja az újraelosztás változatlanságát, mondván, hogy "az adófizetők lobbija sokkal gyengébb, mint a gazdáké", pedig az volna a jobb, ha több pénz maradna az emberek zsebében. A kormány- és államfőket csak az érdekelte, hogy otthon ne kelljen túl nagy veszteségről beszámolni, ez pedig "túl kevés" -  foglalja össze keserű szájízzel a véleményét a Welt és tegyük hozzá, hogy sok minden megszívlelendő ebből..

A szintén konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) már elnézőbb, ő az irányt , vagyis a közösségi költségvetés visszafogását jónak tartja. Abban egyet lehet érteni a FAZ-al, hogy  a nemzeti adósságfékek és a költségvetési szigor fokozásának korában nem lehet úgy folytatni a dolgokat, mint a válság előtt, de abban nem ,hogy  EU cselekvőképességét nem rontja a költségvetés méretének csökkentése. És erre éppen egy laptársa , az egyik kevésbé jómódú német tartományban, az egykori NDK területén fekvő Mecklenburg-Elő-Pomerániában megjelenő Ostsee Zeitung  világít rá.

A lap szerint  Kelet-Európa egyes térségei rendkívül elmaradottak és az életszínvonal meg sem közelíti azt, amelyet Kelet-Németország az uniós támogatások révén 20 év alatt elér. Nos ilyen helyzetben szép dolog, hogy belátják, hogy  pld  Szászországnak és társainak hátrább kell lépniük a támogatandók sorában , de arra még sincs válasz, hogy Kelet Európa ilyen méretű elszegényedése milyen módon szüntethető meg az források csökkenése közepette..

Ráadásul –ahogyan a lap rámutat -Kelet Európa mellett vannak az egész EU-t érintő generális problémák, amelyek szintén forrásokért kiáltanak. Ilyen a  fiatalkori munkanélküliség elleni küzdelem, hiszen csupán 6 milliárd euró pótlólagos forrást irányoztak elő  ennek az időzített társadalmi bombának a hatástalanítására jóllehet már az  6 millió körül jár  a fiatalkori munkanélküliek száma, és Görögországban vagy Spanyolországban a fiatalok több mint felének nincs munkája( amúgy is 30 % feletti ott  a  munkanélküliség,),  annak ellenére, hogy  nyelveket beszélnek, jól képzettek., világot látottak stb., ha úgy tetszik többre hivatottak, mint a korábbi nemzedékek.

Na most ha ehhez hozzátesszük azt, hogy ugyanakkor az USA-ba és Németországba áramlik a munkaerő, köztük nyilván a szakképzett fiatalok is , akkor ez igen sötét képet fest  Európa most is alacsony   versenyképessége jövőjéről, már ami a humán oldalt illeti. De  hiányzik az infrastruktúra és a kutatás  fejlesztésének a forrása is a versenyképességhez, ahogyan ezen jogosan kesereg több európai ország is a mostani költségvetés elfogadása kapcsán.. 

Apropó munkaerő vándorlás! Ez olyan drámai mértékben érint bennünket, hogy azonnali cselekvés szükséges nemcsak a jövőbeli megállítására, hanem a fiatalok vissza hozatalára is. Nem veszi eléggé komolyan ezt a kérdést a kormány , ez látszott abból is, ahogyan felemás megoldással indult el az egészségügyben  is, majd ott is  leállt. Akár szokatlan  módszerekkel is( pld. állami cégekből  ingyenes részvényjuttatás bizonyos feltételekkel, stb.), de itthon kellene tartani a fiatalokat, igaz ehhez az kellene hogy beinduljon gazdaság. Amíg azonban nincsen vásárlóerő, kereslet addig jöhet bármilyen terv , nagy koncepció egy tapodtat  sem tudunk elmozdulni  jó irányba. Némi egyszerűsítéssel élve, ha nincsen kereslet, akkor mindegy ,hogy 16 vagy 30 % -os adókulcs mellett nem termelnek semmit a hazai vállalkozások.

Pősze Lajos