Morzsolgatom az emlékedet (Für Lajos halálára)

Mi mást is tehetnék még egy nappal a halálod után. Morzsolgatom a napokat – mondtad, amikor legutoljára beszéltünk és hogyléted felől érdeklődtem,. Hangodban fáradtság és szomorúság volt,  ami persze  betudható lett volna kornak és betegségeknek. 

De világosan emlékszem a leheletnyi finom árnyalásra, amihez mindig is óriási érzéked volt, hogy ez a szomorúság kicsit más volt. Pesszimizmus és csalódottság  érződött a hangodból  és ez nem csupán érzéki csalódás lehetett  részemről. Nagyon magasra tetted a mércét és elvárásaiddal , értékeiddel  sokszor feleselt  flegmán a valóság. Te mindig csak adtál, de nem kaptál és tegyük hozzá ami a legfontosabb,. nem is kértél. Neked adós a nemzet, mint minden olyan fiának, aki őt tette meg élete középpontjának.

Te valóban a hazáért és  az egész a magyarságért éltél!Te voltál az, aki hosszú évtizedek  után–előjőve a nemzet gazdasága és történelme tabu kérdéseinek tudományos feltárása és ismertetése után- ismét elő tudta hívni a magyar emberek  lelkének  mélyéről azt a felemelő, magasztos  és büszke érzést, ami a nemzethez tartozást és az azzal való teljes  azonosulást jelenti. Sors és élenjáró társaiddal , köztük sok  szintén kiváló emberrel,egymás vállának feszültetek  harcotokban, a magyar   lélek és tudat reparálásában ,de senki nem tudott olyan mesterien és hatásos módon szólni  az emberekhez , mint Te.

Sokaknak nem tetszett  szerintük túlzóan példás hazaszereteted, sokan még szűkebb környezetedből is gyakran tekintettek rád sandán, gyanakodva. De  esélyük sem volt  arra , hogy kikezdjék tekintélyedet,  hogy lerántsanak maguk mellé.

Volt, hogy  tőled valójában  távol álló szellemi, erkölcsi  magok és körök akarták  felhasználni nevedet,  hatásodat, nemzet iránti elkötelezettségedet. Még nemrégiben is megpróbáltak visszaélni a neveddel ,  olyan ügyekkel átpolitizálni, amelyek valódi tartalmához neked sem  erkölcsileg sem szellemileg nem volt és nem is lehetett semmi közöd. Megfontolt voltál ,ám tudtál indulatos is lenni, megértő voltál, de tudtál bírálni is, ahogyan a nagy férfiakat a nagy eszmék és tettek serkentik.  Vagy ahogy a jó tanár diákjaihoz viszonyul. De mindig távolt állt Tőled az   erőszak minden  formája, nagy lelkedben annak nem is lett volna helye..  

Te meg tudtad állítani az időt is egy pillanatra, csak  hogy tudjunk koncentrálni és befogadhassuk azt a lelki, szellemi energiát, amit át akartál örökíteni:egy megújuló hit ,  egy új elkötelezettség  ígéretét.  Írom, hogy nekünk, mert sokan voltunk, egy egész generáció kapott útravalót Tőled, egy egész generációnak mutattad meg , hogy mi a   nemzet iránti  kötelességünk.  Hogy mi mennyit tanultunk, azt most még  talán  nem lehet lemérni.

Sok minden nem úgy alakult ,ahogy Te is mi szerettük, ,álmodtuk volna , de talán nagyon sokakban az elvetett mag csak most vagy később fog szárba szökni.

Törvényszerű, hogy a nemzetért küldetést vállalók  a politikával is találkozzanak, ahogyan az esetedben is történt. De már így , rövid idő  távlatából is látjuk, hogy céljaid, eszméid, küldetésed  mellett eltörpülnek a  hétköznapok gyarló torzsalkodásai,a mélyben zajló pártcsatározások, amelyeket máris  kirostált az idő. Ha lehetett ösztönösen kerülted is ezeket, érezted hogy szellemednek állíthatnak csapdát.

Igazi református voltál, megannyi értékünket magadévá téve és felmutatva. Közismerten puritán életed, egyszerű életmódod, mélységes empátiád minden kisebbség, feletkezet de még a megtévedtek felé is szembeötlő volt .Ott tetted a dolgodat, ahol megtalált a  feladat,  nem magadat mutogatva , nem fellengzősen, nem önös érdekből, annál inkább a haza szolgálatának alárendelten.

Egész lényedből , életedből akár logikusan  is következhetne, hogy szűk körben, külsőségekben szerény körülmények között, de annál több, soha nem felejtő szeretettel emlékezve  temessenek el.

De akkor hogyan tudunk mi elbúcsúzni Tőled? Hogyan tudjuk még egyszer utoljára  megköszönni, hogy felnyitottad a  szemünket, hogy annyi felemelő érzést adtál nekünk?Hogyan tudjuk megköszönni ,  akárcsak mi akkor még fiatalok, hogy ott álltál mellettünk, mögöttünk közvetlenségeddel ha baj volt, ha segítségre,  ha tanácsra volt szükségünk ? Hogyan tudjuk megköszönni Neked , hogy annyit tettél  az  összmagyarság  egységes jövőjének és lelki, szellemi, nyelvi fejlődésének megvalósulásáért?

Szerettünk volna ott lenni a ravatalnál , mert lám már annyit megtanultunk , hogy felismerjük és tiszteljük az igazi értékeket,  egyre tisztábban látjuk kit veszítettünk el!

Örökségedet pedig máris  morzsolgatjuk, hogy jobban megértsük, mi is a  mi feladatunk .

Pősze Lajos