2012. február 4., szombat

Néhány sor a hóesésben


Tavaly 1200 orvos kért külföldi munkára vállalási engedélyt és gyanítom hogy a többség el is ment. Máig nem érthető számomra, hogy évek óta miért tolja maga előtt kezeletlenül ezt a problémát a kormány, holott lettek volna  lélektanilag is jó pillanatok legalább  a részleges rendezésre, pld 2011 –ben.  Mindezidáig egyetlen beadvány fekszik ebben az ügyben a parlament előtt ,amit egy képviselőtársammal együtt  adtam be. http://www.parlament.hu/irom39/01799/01799.pdf






Ennek aktualitása azóta sem csökkent semmit, fenntartom, hogy most is ekkora béremelést kellene, lehetne végrehajtani, mint első lépés., mint gesztus. Az életpályamodellek, amelyekre hivatkozva ezt elutasították ma sincsenek sehol,  közben az orvosok folyamatosan távoznak. Állítom azt is, hogy  még a mostani , az IMF-el és az EU- val való tárgyalások során is el lehetne fogadtatni ezt az évi 100mrd kihatású béremelést,( orvosoknak nettó  havi 100e , más egészségügyi  dolgozóknak   nettó havi 40e béremelés átlagosan, amire összegszerűen egy az egyben  egyébként szerencsére azóta is  gyakran hivatkoznak szakmai  fórumokon, stb.  még ha nem is tüntetik fel a konkrétan az értelmi szerzőket..

Egész más! Merkel megjárta Kínát( kancellárként ötödjére) és ez nekünk is nagyon fontos lehet.  Kína  EU- val bonyolított kereskedelmének több, mint a  fele Németországgal történik, mintegy 200mrd dollár értékben, ami több mint az USA –Kína  kereskedelmi forgalom fele. Ez egyrészt azt jelenti, hogy Németország továbbra is, sőt egyre inkább európai pólusképző gazdasági központ  többet között Ázsia felé is másrészt Németország vezetésével képzelhető el csak az európai gazdasági fellendülés megvalósítása. De azzal igen!
Nekünk magyaroknak az a tanulság ebből, hogy nagyobb eséllyel jutunk ki az ázsiai piacokra a német gazdasághoz tapadva, mint önálló házalások során, amiben egyre sikertelenebbek  a nálunk jóval nagyobb európai középhatalmak is.
Arról már nem is beszélek, hogy mekkora ostobaság és persze demagógia arra  építeni, hogy az állítótagos ősi ázsiai   rokonságokat így-úgy nyögve kimutatva  , majd úgy nyílnak meg  előttünk az ázsiai országok, mint kés a vajban.. Ezt a dallamot leginkább Magyarország Lady Gagájának, a botrányok koronázatlan királyának, a Jobbiknak a  harsonái fújják.  

Ha már itt tartunk akkor figyelmeztető lehet a Jobbik által fetisizált Törökországnak  nem régi megnyilvánulása a törökök által elkövetett  örmény népirtás  kapcsán. Az az arogancia, amivel a török elnök rátámadt Franciaországra, sőt megfenyegette,amiért is  az törvénybe akarja   foglalni a   szörnyű népirtást, az megengedhetetlen és elgondolkodtató.
Európa nem engedheti meg magának., hogy Törökország őt megzsarolja. Fontosak a már betelepült török vendégmunkások, de  az utánpótlás kiváltható, ha arra volna szükség, maguk a lengyelek  is milliós nagyságrendben segítenének be ebbe, nem beszélve a  többi kelet-európai régióbeli országról. Ugyanakkor Törökország középhatalmi státusza és ambíciója szertefoszlana, ha elvágná  az EU a köldök zsinórt. Egyre gyakrabban esnek aránytévesztésbe a török politikusok, akiknek tudomásul kellene venni azt is, hogy  középhatalmi státuszban az EU val való gazdasági és politikai kapcsolataik  miatt tetszeleghetnek Közép- Ázsia felé is. Politikailag és gazdaságilag   nem kis mértékben ebből  „élnek”,,  no meg abból, hogy a NATO fegyveres nagyhatalommá tette az országot.!

Pősze Lajos
.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése