2012. február 19., vasárnap

Temetés, média
 Eltemettük Csurka Istvánt, nyugodjék békében abban a földben amelynek sorsát annyira szívén viselte,  amelyért annyit harcolt. Egyike volt  az utolsó nagy formátumú,  népben nemzetben gondolkodó íróknak, politikusoknak , de  mind közülük a  legimpulzívabb, drámai hatású adottságokkal megáldva. Ha volt ügye az a magyarság ügye is volt, ha valami a magyarság ügye volt az az övé is.


Igaz ez a világ minden táján élő magyarság egészére is, ezért egy kicsit sajnálatos, hogy a világban szétszóródott és a határokon túl élő  magyarság nevében nem búcsúzott  tőle senki, nem köszönte meg egy élet harcát. A sok- sok emlék, élmény ilyenkor még elő sem jön a gyászolókban, majd eljön annak is az ideje, hogy ezeket közreadjuk, mint ahogyan  a Csurka István által megalkotott életmű és bejárt  életút feldolgozása is csak időben  kellő távolságból kezdhető majd meg.
Minden média , ha másképen nem az MTI anyagát átvéve vezető helyen  tudósított a temetésről és ez így is természetes..

De ha kezünkbe vesszük a  ma, vagyis másnap , vasárnap megjelenő 3 országos bulvárlapot, a Blikket, a Napi Ászt és a Borsot akkor a következő címlap hírekkel találkozunk:.
  Éhen hal Daróczi Dávid édesanyja, Semmi nem igaz amit Attila mondott magáról(VV Attila a gyengébbek kedvéért), Újabb csapás Bajorra : csökken a gázsija a Heti hetesben .
Szerencsére ma kivételesen  nem olvashattunk a címlapokon a részegen karambolozó Stohl Buci mérhetetlen szenvedéseiről , amelyeket a kapott csekélyke,  néhány hónapi börtönbüntetése  letöltése során él át,, vagy éppen arról az elképesztően fontos, mindenki fülét és szemét a hírekre tapasztó dologról hogy  a  magukat  énekesként reklámozó Király testvérek közül éppen ki hol, melyik országban fog tartózkodni a következő hónapokban és a másiktól milyen távolságra lesz..
Mondhatja persze valaki  erre azt, hogy kérem ez bulvár, miért szerepeljen a címlapon  ilyen esemény  , más országban is ilyenek a  bulvár újságok. Na ez az ami nem igaz, csak nálunk ilyen bóvli a bulvár.. Nálunk a bulvár is bóvli.
Nincsen még egy olyan európai ország, amelynek bármely nagyobb országos bulvárlapja ne hozta volna címlapon , ha egy ottani , Csurkához hasonló fajsúlyú közéleti személyt temetnek el, ráadásul példátlan részvétkíséret mellett. Mindezt nem a számháborúk és a reklám csinálása okán jegyzem meg, hanem csak mint tényt.

De ezek a bulvárlapjaink  2-3 sorban, belső oldalakon röviden végül is  utaltak a temetés tényére, és ehhez mérten  lehet azt állítanunk, hogy    van a bóvli bulvárnál is  bóvlibb , pld  a Barikád,  a Jobbikhoz köztudottan  meglehetősen közelálló honlap.

Űr nácik visszaértek, Rabszolgákat szabadit fel a Jobbik és hasonló idióta című cikkek sorakoztak a szombaton délután is frissülő Jobbik közeli  honlapon, de Csurka István  temetéséről egy szó sem. A  168ora, Index  vagy más éppenséggel a Csurkával egyáltalán nem egy gyékényen áruló média is hozta  legalább az  MTI hivatalos, részletes  összefoglalóját( ráadásul komment nélkül )egy-két fotóval.
A Barikád( Jobbik közeli honlap) semmit, messze alulmúlva  a bóvli bulvárt is.

Különösen furcsa ami történt  annak fényében, hogy a Jobbik vezetésének  többsége Csurka köpönyegéből bújt ki, politikai pályafutását a MIÉP-nek vagy személyesen neki köszönheti .

Mi lehet az oka  a Barikád hallgatásának.?Egyrészt  tudjuk, hogy a hála nem politikai kategória, meg azt is  tudjuk,hogy  Csurka megmondta mit gondol a Jobbikról és ugye az nem volt éppen hízelgő. A példátlan bunkóságot látva le kell szögeznünk, hogy Csurkának igaza volt..
Pősze Lajos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése